A puding próbája

Gimnazisták voltunk. A kollégiumot közösen használtunk a gépipari technikum bennlakó fiú tanulóival. Az első emeleten lakott a koleszes nevelőtanárunk - merthogy ilyen is volt -, aki bármikor, ügyeleti beosztásán kívül is ránk nyithatott, ellenőrizhette a körletrendet. Fiatal, mindössze 26 éves volt. Szép arcú, szemüveges, félszeg. Mintha minden szavával bocsánatot kérne a létezéséért. Nővel sosem láttunk. Az édesanyjával élt, Budapestre és csak nagyritkán látogatott haza.

Háta mögött elneveztük a Pudingfejű Wilson kalandja c. humoros könyv főszereplője után, Pudingnak. Magyar és földrajz szakos volt az istenadta. Népszerűsége abban rejlett, hogy egyest soha, senkinek nem adott és ő vezette a színjátszó szakkört. Abban az időben élte virágkorát a Sztanyiszlavszkij módszer, ami abban állt, hogy mindent ki kell próbálni, és csak úgy tudjuk a szituációt eljátszani.

A makrancos hölgyet próbáltuk. Mi harmadikosok voltunk. A Katát játszó Zsóka másodikos. Én játszottam a Katát megrendszabályozni akaró újdonsült férjet. Ment is a próba rendesen, beleadtunk apait-anyait, de a csókjelenetek nem akartak sikerülni. Zsóka is, én is még szüzek voltunk, és abban az időben nem volt divat már 12 évesen átesni a tűzkeresztségen.

Így aztán korrepetálásra szorultunk. Zsókát Margit néni, biológiai tanárnőnk, engemet pedig Puding vett kezelésbe. Történt, hogy próba után a koleszban, az esti szieszta alatt behívott a szobájába, és elkezdte velem gyakoroltatni a csókolózást. Én berzenkedtem eleinte, de ő mereven ragaszkodott a Sztanyiszlavszkij módszerhez, és szemüvegét levéve, bocsánatkérő mosollyal ajkait félig nyitva, várta, hogy szájon csókoljam. A másnapi ötös reményében belecsókoltam a szájába. Mit mondjak, nem is volt olyan rossz.
Addig gyakoroltuk a csókolózást, míg tökéletesen nem ment. Kimelegedve levetettük tréningruha felsőnket, és még párszor nyelves csókot váltottunk. Nekem kezdett felállni a bránerom, de nem gondoltam semmi perverzióra. Főleg egy öregfiúval. Mikor belefáradtunk a csókolózásba, leültünk Puding vaságyának a szélére, ülve hálásan megölelgetett, majd megkérdezte nem ajzódtam-e fel nagyon. Mondom neki, dehogyis nem tanár úr, majd elélveztem.

- Akkor ne aggódjál, hanem könnyíts magadon! -biztatott, és kezdte lehúzni rólam a melegítő alsót, ami gatyával együtt lejött. Én, mint egy megbabonázott nyuszi hagytam, cselekedjen, ahogy akar. Gondoltam ez is a módszer része. Elkezdtem a faszverést, ő meg elém guggolva figyelte, amint lihegve a csúcsra érek, és elélvezés előtt kitátott szája elé irányította faszverő kezemet, és kénytelen voltam beleélvezni mohó szájába. Ő pedig a perverziót fokozva a bőséges mennyiségű geci egyrészét nyelte, mint kacsa a nokedlit, majd kicsit a szájában összegyűjtve, rámhasalva nyelves csókot váltott velem.

Igencsak élvezetes volt a nyálával összekeveredett saját gecimet nyelni. Mikor elteltünk egymással, szégyenlősen összekapta magát és intett, hogy öltözzek fel, s menjek a szobámba. Miután a lelkemre kötötte, hogy egy szót se szóljak senkinek a korrepetálásról, elbocsátott. Másnap már sokkal jobban ment a próba. Kezdtünk belejönni a szerepeinkbe. Pár nap múlva, próba után megfogta a vállamat, és nyakat megpuszilva a fülembe súgta.
- Este, lefekvés után, mintha WC-re mennél, nyiss be hozzám! Csiszolnunk kellene még a szerepen kicsit!

Így is tettem. Benyitottam hozzá aznap este. Már várt. Gyorsan ránk zárta az ajtót, majd az éjjeliszekrényre készített vörösborból töltött mindkettőnknek és megkínált. A bor hamar a fejünkbe szállt. Két-három pohár elfogyasztása után elkezdtük a szenvedélyes csókokat gyakorolni, majd, gerjedelmünk csúcsán, ledobtuk a pizsamákat magunkról. Ott állt előttem Puding tanár úr, a maga lányos, szőrtelen szépségében. Ceruza vékony palavesszője, jó 18-20 centire emelkedett. Én is tetszhettem neki, a magam bozontos szőrzetével, durungszerű bránerommal.

Leült az ágya szélére, és most én térdeltem elébe, s kezdtem felszopni palavesszejét. Mikor már a sóhajaiból éreztem, hogy közelít az elélvezéshez szünetet tartottam és kipucsítva felkínáltam, nyáltól és előnedvektől síkos farkának tüzesen lüktető seggemlyukát. Puding, azzal a bocsánatkérő szűzies mosolyával az ajkain, nyomult belém. Úgy éreztem, a torkomon jön ki lüktető fasza. Sajnos pár húzás után belém töcskölt, majd pár utódöféssel kijött belőlem.

A gyönyörtől elsírva magát hálásan köszönte, hogy elvettem a szüzességét. Megittuk a maradék bort, pár édes csókot váltottunk, majd imígyen szólottam hozzája.
- Tanár úr, kellene még csiszolni azon Sztanyiszlavszkij módszeren! Most maga következik. Vette a lapot, és két kézzel megfogva az ágyvégét, várta az attakot. Megkérdeztem tőle, hogy van-e valamilyen krémje. Volt neki finom testápolója. Na, ezzel jól kikentem rózsaszín seggelyukát, ameddig csak beértem az ujjammal, majd bekentem lila makkomat, és hatalmas durungommal egyetlen attakkal beléhatoltam.

Mit mondjak? Nyüszített a kínnal vegyült gyönyörtől. Prosztatáit és végbelét sikálva szinte egyszerre élvezett el velem. Nekem annyira megkeményedett a farkam, hogy kijőve belőle semmiért sem akart lelohadni. Így aztán oldalra feküdve jó idegig benne élvezkedve megvitattuk a Sztanyiszlavszkij módszer csínját-bínját.

A darabot nagy sikerrel adtuk elő. Pudinggal a liezonunk sajnos hamarosan végetért, mert anyukája megbetegedett, és visszament Pestre. Azóta is kollégiumi nevelő tanárkodik egy fiú szakmunkásintézet kollégiumában. Nyelves csókok helyett, olykor mailt váltunk egymással.